Soós-Molnár Alexandra
csellótanár, előadóművész
Miskolci születésű, tanulmányai és munkája is ehhez a városhoz kötik. Családja már egész kicsi korában zenei pályára szánta, így az Egressy Béni Zeneiskola növendéke lett. A hegedűtanulás iránt érzett vágyát egy tanár kedves személyisége felülírta, az ő hatására választotta végül a csellót. Egyenes út vezetett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd a Miskolci Egyetemre.
Tanulmányait kitűnő eredményekkel végezte, osztályelsőként. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián III. helyezést ért el, valamint elnyerte Miskolc Város ösztöndíját, és részt vehetett a Romaversitas Alapítvány ösztöndíjprogramjában.
Főiskolai évei alatt első számú kitűzött szakmai céljává vált, hogy annak a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak a tagja lehessen, amelyik együttesnek a hangversenyeit rendszeresen látogatta gyerekkorától kezdve.
Zenekari tagsága a diploma megszerzését követően, 2014-ben kezdődött. Ugyanekkor indult tanári pályafutása a Szimfónia Programban, majd a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskolában. Pedagógusi munkájában leginkább a gyerekek szeretete és az esélyegyenlőségért való küzdelem motiválja.
Az élethosszig tartó tanulásban hisz, szeret olvasni, idegen nyelvet tanulni, érdeklődési területei közé tartozik a pszichológia tudománya.