Pető István
okleveles harsonatanár
Zenei tanulmányait hétévesen kezdte Pécsett a Sziebert Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Először furulyán, majd trombitán, később pedig harsonán tanult meg játszani. A harsonát zenetanára választotta neki, mivel egyedül ez a hangszer nem volt a zenekarban, és nem is tanulta éppen senki.
Diákéveit a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában folytatta, ahol a harsona szak mellett - két év elteltével - basszusharsonán kezdett el tanulni. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében végezte basszusharsona előadóművész és klasszikus harsonatanár szakon.
Tanári pályáját főiskolai évei alatt kezdte egy Heves megyei magánzeneiskola telephelyén. Az évek alatt a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola több telephelyén is tanított, a Szimfónia Program elindulása után egy évvel csatlakozott a tanári karhoz, és azóta folyamatosan ott tanít. Oktatott a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában, ahol többnyire a Miskolc-Lyukóvölgyben és a számozott utcák városrészben lakó gyerekekkel foglalkozott. Állandó kisegítője a Miskolci Mentor Baptista Gimnázium és Szakképző Iskolában működő együtteseknek. Emellett a Symphonia AMI tornanádaskai telephelyén tanít és koordinálja a Symphonia Tanodát, valamint annak tanulóit.
Több éve tagja a Destination Brass Band nevű zenekarnak, mellyel fesztiválokon, városi és kisebb települések rendezvényein, labdarúgó, kosárlabda és egyéb sporteseményeken lépnek fel. Egy közelmúltbeli sportrendezvényen a DVTK Stadionban közel 10.000 ember előtt játszottak.
Állandó kisegítője Miskolc és a vonzáskörzetében lévő zeneiskolák zenekarainak, ahol baritonkürtön, basszusharsonán, tubán játszik.
Felsőfokú tanulmányai befejezése óta számos egyéb szakmát és képzést sajátított el az oktatási szférában. illetve azon kívül. Mellékállásban a Magyar Honvédség Tiszaújvárosi Önkéntes Századának századparancsnoka.
Szabadidejében aktívan sportol, legyen az futás, kerékpározás, squash, túrázás, hegymászás.
Jelenleg a zeneoktatás és zenélés mellett saját vállalkozását építi. Jövőbeli nagy terve egy saját vendégház nyitása és üzemeltetése.