Oláh Renáta Krisztina
klarinéttanár
A zene tanulását 10 évesen kezdte Hajdúböszörményben, a Bartók Béla Zeneiskolában. Választott hangszere a klarinét volt, amely most már a szakmájának részét képezi.
Általános iskolai évei alatt hamar körvonalazódott benne, hogy a zenével nem csak hobbi szinten szeretne foglalkozni. Alapfokú tanulmányai alatt szívesen szerepelt versenyeken és koncerteken, illetve belekóstolt a fúvószenekari életbe is, ami szintén a mai napig elkíséri őt.
Középfokú tanulmányait a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola AMI falai között töltötte. Ekkor már határozottan tudta, hogy zenetanár akar lenni. Miután sikeresen leérettségizett, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar klarinéttanári szakára nyert felvételt, és diplomáját 2024-ben szerezte meg. Az utolsó két évben az egyetem által biztosított tehetséggondozó program keretein belül a fúvószenekari karnagy képzésbe is belekóstolt, amely annyira megtetszett neki, hogy 2024-ben beadta felvételi kérelmét a fúvószenekari karnagy mesterképzésre.
Kezdő tanárként boldogan tölti mindennapjait a gyerekek között. Tudását, tapasztalatait igyekszik a lehető legjobban átadni növendékeinek. 2023 szeptemberétől tanít a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola kenderesi telephelyén.