Kovács-Kele Krisztina
furulya- és fuvolatanár, okleveles oboatanár, szociálpedagógus, tehetségfejlesztő tanár, közoktatási vezető
Ötéves korában a zeneoviban ismerkedett meg a zene alapjaival, meghatározó pedagógusok irányították a zenei pálya felé.
Az általános iskola elvégzése után a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Első diplomáját 1998-ban a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében szerezte, oboatanári szakon. Azóta zenetanárként tanítja a gyerekeket furulyázni és fuvolázni.
2008-ban megszerezte második diplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola szociálpedagógia szakán. Az eltelt évek során gyakran szembesült a hátrányos helyzetű gyerekek problémáival, ezért érezte úgy, hogy szüksége van erre a tudásra. A Szimfónia Programban a kezdetek óta részt vesz. Elsőként Parasznyán, majd a magalakuló Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként Felsőzsolcán folytatta a hátrányos helyzetű gyerekek tanítását.
2013-ban mestertanári diplomát szerzett az Eszterházy Károly Főiskola okleveles tehetségfejlesztő tanár szakán. 2017-ben szerzett közoktatási vezető szakvizsgát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2009-től a Magyar Örökség-díjjal elismert Ringató-módszer foglalkozás vezetője, melynek középpontjában a kisgyermekkori zenei nevelés áll. Ringató foglalkozásvezetőként gyakran kap felkérést különböző rendezvényeken való fellépésekre. Jelenleg a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola felsőzsolcai telephelyén, valamint a bőcsi Koncz József Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tanít furulyát, illetve fuvolát.
Szívesen foglalkozik a felsőzsolcai ovisokkal, az általa tartott Mesemuzsika foglalkozásokon. Alkalmanként még a saját border collie kutyáját is bevonja a foglalkozásokba, amit nagyon szeretnek a gyerekek. Dog dancing és obedience versenyekre járnak, ahol kiemelkedő eredményeket értek már el. Titkos terve, hogy kutyája hivatalosan is részese lehessen a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásoknak mint terápiás kutya.