MNO – 2016.07.20.

On 2016-07-24

A HEGEDŰTANÁR

Zene vonós hangszerre és favelára

Sérgio Machado filmdrámája, A hegedűtanár a művészet sorsfordító erejéről

Markovics Péter, 2016. július 20., szerda 17:10

Az életből vett történet: zenetanítás a nyomornegyed iskolájában. A hegedűtanárt Lázaro Ramos alakítja
Az életből vett történet: zenetanítás a nyomornegyed iskolájában. A hegedűtanárt Lázaro Ramos alakítja
Mozinet

Aki nem tudja, tanítja. És aki tanítani sem tudja, abból lesz a tornatanár – hangzik Woody Allen aranyköpése, Sérgio Machado filmjének első harmada pedig egy hasonló sorspálya ígéretét hordozza a főhős számára. A hegedűtanár története azonban nem rejt ilyesféle komikus meglepetéseket. Sőt, semmifélét, ami persze nem annyira váratlan: a gettódrámák özönétől csatakos filmuniverzumban aligha akad még egy száraz parcella a nyomornegyedek kilátástalanságát, a kitörés reménytelenségét vagy lehetőségeit taglaló melodrámáknak.

A megtörtént eseményeken alapuló film címszereplője, a csodagyerekből lett, ígéretes zenei karrier előtt álló hegedűművész jelentkezik a Sao Paulo-i Állami Szimfonikus Zenekar első hegedűsi posztjára, ám a próbajátékon bénító lámpaláza miatt elhasal. Hogy eltartsa magát, Laerte (Lazaro Ramos) jobb híján elvállal egy középiskolai zenetanári állást a heliópolisi favelában, a nagyváros hírhedt szegénynegyedében. A jómódból átmentett merevsége azonban nem segíti kapcsolatát a diákjaival, akiknek javíthatatlannak tűnő zenei képzetlensége és modora tovább növeli elkeseredését. Miközben a céltalannak tetsző tanítás mellett a következő nagyzenekari meghallgatására készül, csoportjában rábukkan egy kivételes tehetségre, akinek mentorálása felébreszti szunnyadó pedagógiai érzékét, diákjai pedig látványos fejlődésen mennek keresztül.

Ahogy új környezete beszippantja, Laerte egyre inkább megérti, hogy a zenetanulás közösségi élménye valóban képes felszabadítani a fiatalokat a bűntől és nyomortól bűzlő favela béklyói alól. Hősünknek ugyanakkor az egymásra hangolódás és azonosulás folyamata, no meg egy halálközeli élmény segít kiűzni a saját démonait, helyet teremtve az érett művészembernek. Talán nem lövünk le poént azzal, hogy az így válaszút elé kerülő művész végül nem a tornaterem kápójaként végzi a filmben.

Bár Machado filmje mint gettódráma nem hoz újat, mégsem tekinthetjük a műfaj hollywoodi és brazil gyártósoráról lepottyant alkotások – a Veszélyes kölykök és A szív dallamai vagy a Göndör fürtök és az Isten városa – parafrázisának. A szép ívű, kivételesen összetett karakterábrázolásban ugyanis szinte csomómentesen oldódnak az ismerős cselekményben és miliőben elkerülhetetlenül felvillanó klisék. Az író-rendező arányérzékét és felelősségteljes hozzáállását dicséri az is, hogy a léleknyomorító környezetet és a gyógyító művészetet szembeállítva mindkét esetben kerüli az egyébként nem ördögtől való hatásvadász megoldásokat: a jelenlegi hírklímát megidéző rendőri és bűnözői erőszak hőfoka például meg sem közelíti az Isten városában bemutatott brutalitásét, míg „minden idők legszomorúbb klasszikus darabja”, Samuel Barber Adagiója sem úgy és azért szólal meg A hegedűtanárban, hogy rámenősen könnyeket fakasszon.

Katarzist mindenesetre mégis inkább a filmben elhangzó gyönyörű zenétől várhatunk.

Zenével a szegénység ellen
Nem új keletű kezdeményezés Dél-Amerikában a nyomornegyedek ifjúságának kiemelt zenei oktatása. A brazíliai, Sao Paulo-i Heliópolisban 1996-ban kitört tűzvész pusztításától, valamint az egyre terebélyesedő favelák lakóinak kilátástalan sorsától mélyen megindultan Silvio Baccarelli brazil zeneszerző még abban az évben megalapította a nevét viselő zenei oktatási központot Heliópolisban, Latin-Amerika második legnagyobb nyomornegyedében. A mára mintegy másfél ezer, többségében szegény sorsú gettólakó fiatal klasszikus zenei nevelését ellátó Baccarelli Intézetben jött létre Heliópolis Szimfonikus Zenekara, amely a neves Sao Paulo-i Állami Szimfonikus Zenekar mellett szintén jelentős nemzetközi sikereket könyvelhetett el az utóbbi években. Brazília időközben új, „a gyerekkortól a professzionális létig” kiterjedő klasszikus zenei oktatási rendszer kiépítésébe kezdett, hogy az országot visszahelyezze a komolyzene világtérképére.A kezdeményezést az 1975-ben indult venezuelai El Sistema (A rendszer) program inspirálta, amely máig legsikeresebb példája a hátrányos helyzetű gyerekek átfogó és integrációs célú zenei oktatásának. Létrehozója, José Antonio Abreu közgazdász, karmester és zongorista úgy gondolta, hogy a falvakban és a városi szegénynegyedekben létrehozott zeneiskolákban (núcleókban) zajló oktatás önbecsülést ad, fegyelemre tanít, kiutat mutat a szegénység csapdájából és távol tart a bűnözéstől, a drogoktól. „Aki egyszer hangszert fog a kezébe, soha nem fog fegyvert fogni. Az anyagi szegénységet csak úgy lehet leküzdeni, ha szellemi gazdagságot közvetítünk” – hangoztatja Abreu, és a tapasztalatok őt igazolják: a núcleók környékén csökkent a fiatalkori bűnözés.A módszer olyannyira bevált, hogy indulása óta a 29 milliós országban már csaknem félmillió fiatal kapcsolódott be a programba. Bár Venezuela jelenleg súlyos gazdasági és politikai válságot él át, a fiatalok bármelyikének most is nyitva áll az út a magas szintű zenei tudás térítésmentes elsajátítására, illetve a közösségi zenélésre a hét hat napján. A program az utóbbi öt-tíz évben vált világszerte ismertté, hála a leghíresebb növendéknek, Gustavo Dudamel karmesternek. A favelában felnőtt 35 éves művész a caracasi Simón Bolívar Szimfonikus Zenekar vezetője lett, majd 2009-ben a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatói posztját is elnyerte.Az El Sistema mára kontinenseken átívelő mozgalommá vált, Magyarországon a Symphonia Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat révén honosodott meg. A módszert a monori szegénytelepen „tesztelték” 2013 nyarán. Szeptemberre a gyerekek zenei készségei látványosan fejlődtek, miközben viselkedésükben, koncentrációs képességükben is számottevő változás volt megfigyelhető. A Szimfónia program 2014 szeptemberében indult el európai uniós forrásból a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régió 15 általános iskolájában. Lényege az El Sistemához hasonlóan nem a tehetséggondozás, hanem az esélyteremtés és az örömzenélés. (M. P.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 20.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>