Heti Válasz – 2012. július

On 2012-07-24
2012. július

El Kodály

A venezuelai csodaként emlegetett El Sistema magyarországi bevezetésén fáradozik számos szakember; ők a saját területükön jöttek rá arra, hogy a társadalmi-szociális problémákat hazánkban is a venezuelai zeneoktatási módszerrel lehetne orvosolni.
hirdetés

Akinek volt szerencséje tavaly februárban a Művészetek Palotájában meghallgatni a Gustavo Dudamel vezette Los Angeles-i Filharmonikusok játékát, részese lehetett annak a varázslatnak, ahogy a venezuelai karmester elbűvöli a közönséget és a zenekart. A klasszikus zene akkor még mindig csak harmincéves fenegyerekének sikere nem csupán az ő tehetségét és szorgalmát dicséri: kellett hozzá az a rendszer, amit a venezuelai klasszikus zenei képzés nyújtott a számára, s amit El Sistema néven ismert meg és vett át több helyütt a világ.

Dudamel az El Sistema arca, legjobb reklámja, aki bár a komolyzene nemzetközi világában tudott érvényesülni, nem felejtette el, honnan indult, s hogy hazájában mit jelent az a hangszeres zenei képzés, ami a jobbára nyomorban élő gyerekek százezreit juttatja közösségi élményhez, örömforráshoz, értelmes elfoglaltsághoz.

A venezuelai modell elsődleges célja ugyanis nem a zenei tehetségek felfedezése, hanem a társadalmi szemléletformálás. A rendszer szellemi atyja, a hazájában szentként tisztelt José Antonio Abreu abból indult ki, hogy egy szimfonikus zenekar a társadalom ideális leképeződése, ahol az individualizmust felülírja a közösségi lét, s ahol mindenkinek megvan a jól körülhatárolt feladata. Ezt a metaforát tette mindennapos gyakorlattá, s ma már a korábban drogkereskedelméről, bandaháborúiról és diktatúrájáról ismert Venezuelában több mint háromszázezer gyerek tanul napi rendszerességgel európai klasszikus zenét. Az európai gyakorlattal ellentétben a hangszeres játékot nem magánórákon, hanem csoportos foglalkozásokon, a lakóhelyükhöz közel és ingyen sajátítják el. Az El Sistema bevezetése óta mérhetően csökkent a bűnözés, a gyerekek kevésbé maradnak ki az iskolából, s később kevesebb gond lesz velük.

“Gyerekkoromban én is jártam hetente kétszer zongoraórára: elmentem, játszottam, aztán otthon gyakoroltam. Félévente volt egy vizsga vagy egy házi hangverseny, ahol megmutathattuk, mit tudunk” – mondja Kupper András, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint fontos, hogy minél több alkalmat teremtsenek a közös zenélésre, hogy a gyerekeknek sikerélményük legyen. Politikai pályájának legfontosabb célja az, hogy az El Sistemát Magyarországon is bevezettesse. Hofher József jezsuita szerzetes a Jezsuita Roma Szakkollégium lelki vezetőjeként hallott a venezuelai modellről, s a Magyar Máltai Szeretetszolgálat monori cigánytelepen dolgozó munkatársaival együtt drukkol annak, hogy az “eszméletlen jónak” talált módszer utat találjon a politikai szándékok között is. Az mindenesetre beszédes, hogy Venezuelában nem oktatási, hanem népjóléti, szociális forrásokból finanszírozzák a programot.

“Egy filmen láttam először, hogy a zenének micsoda közösségformáló hatása van: közösségibbé teszi az egész társadalmat” – meséli Hofher József, aki szerint ott lehetne Magyarországon jelentősebb eredményeket elérni, ahol vegyesen él cigány és nem cigány népesség. Bátki Márton, a Máltai Szeretetszolgálat monori cigánytelepen dolgozó munkatársa pedig az El Sistema alapítóját idézi, aki szerint régen a zene az elit kiváltsága volt, később ők játszottak a szélesebb közönségnek, most viszont tömegek zenélnek tömegeknek. Nem profi zenészek képzése a cél, a hangsúly az örömön van, és azon, hogy az emberek megváltozzanak.

Kupper András elmondása szerint Hoffmann Rózsa államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrás Minisztériumának vezetője is támogatja az El Sistema magyarországi bevezetésén dolgozó Symphonia Alapítványt, s úgy néz ki, megtalálták az uniós finanszírozási forrást is. A hangszeres oktatás ugyanis nem olcsó, ám a venezuelai példa is azt mutatja, hogy minden befektetett fillér többszörösen megtérül, hiszen ezek a gyerekek később boldogulni tudnak. Sőt, a módszer fellendíthetné a hazai hangszerkészítést, támogathatná a rendszerváltás óta nehéz helyzetben lévő zeneiskolákat, munkát teremthetne a zenetanároknak, és életet lehelhet a Magyarországon mára szinte teljesen elfeledett Kodály-módszerbe is. Az alapítvány munkatársai ezért El Kodályként vagy Kodály 2.0-ként is emlegetik a hazai változatot.

A Szimfónia Program már szeptembertől elindulhat az ország 5-15 iskolájában, köztük a már említett monori cigánytelepen. A tervek szerint a gyerekek egész napos iskolába járnának, és délután foglalkoznának énekkel, zenével, tánccal, sporttal. Az új pedagógiai módszer a bizalomról, a csapatjátékról, az életcélokról, a másokkal való pozitív kapcsolatokból eredő társadalmi perspektíváról szól. A programnak nyilván évtizedekig kell működnie ahhoz, hogy kinevelődjön egy új nemzedék, amely örömmel jár iskolába, együttműködő, és a munkaerőpiacon is hasznosítható tudás és készségek birtokosa.

Nemzeti összjóllét

Azt, hogy egy ország fejlettségét, jóllétét ne a GDP-je, hanem valamifajta boldogságindex alapján ítéljék meg, már többen felvetették – például a Happy Planet indexet kidolgozó Nic Marks statisztikus -, ám egy ázsiai országnak, Bhutánnak sikerült is elérnie az ENSZ-nél, hogy a nemzeti össztermék mellett a GNH (Gross National Happiness), vagyis a nemzeti boldogság mutatója – azaz nálunk a BIX – is szerepeljen a nemzetközi összevetésekben. Magyarországon a nemrég elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus is körülírta már a nemzeti összjólléti index fogalmát. Ezek szerint a modern fogyasztói kultúrában az ember a fogyasztás illúziójának bűvöletében és abban a hitben él, hogy a jobb életminőséget fogyasztás útján lehet megszerezni. A GDP-vel szemben a “nemzeti összjóllét” és életminőség legtömörebb mutatója a boldogság mérésén alapulhat.

Az OECD-országok tavalyi boldogságindexe alapján a dánok állnak az első helyen, a legutolsó pedig Magyarország. A dánoknál ez az érték 7,8 (azaz 100 emberből 78 nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével), de a legboldogabb nemzetek közé sorolható Kanada, Norvégia, Hollandia és Svájc is. Jelentős visszaesést mutat viszont Görögország és Spanyolország, ami egyértelműen a súlyos nemzetgazdasági problémákkal magyarázható. A korábban optimista mediterrán országok polgárainak elégedettségérzése immár elmarad az OECD-átlagtól (Görögországban 5,8, Spanyolországban pedig 6,2). Magyarország boldogságindexét 4,7-re teszi az OECD, ami azt jelenti, hogy a hazánkban élők több mint fele boldogtalan. Szlovénia és Szlovákia ugyanakkor a középmezőnyhöz sorolható, mindkettőjük indexe 6,1.

Amikor Kupper András a venezuelai zenetanítási módszer, az El Sistema hazai bevezetéséről, illetve a boldogságindex nemrég bevezetett fogalmáról gondolkodott, még két külön projekt lebegett a szeme előtt. Ma viszont már úgy látja, a kettő nagyon is összefügg.

“Zenésznek készültem, de nem vettek fel a Zeneakadémiára. Végül orvosként végeztem, a rendszerváltás pedig elvitt a politika irányába, de ma már tudom, hogy nem voltak hiábavalóak ezek a lépcsőfokok – meséli. – Politikusként találtam rá a boldogságindex fogalmára: szerintem a politika egyetlen fokmérője az, hogy az ország népe elégedett-e vagy sem. Meggyőződésem, hogy ha ezt a szociális indíttatású zeneoktatási rendszert bevezetjük, az a résztvevőknek olyan képességeket ad, ami egy idő után elvezethet a társadalmi szintű boldogságig.”

Zenélj és küzdj!

Caracas salakbetonból épült roskatag kunyhói között, a szeméttel és törmelékkel teli utcákon hegedűkkel, ütőhangszerekkel, vadászkürtökkel és trombitákkal érkező kisgyerekek töltenek meg minden héten egyszer egy általános iskolát. Az El Sistema rendszere két dologra épül: a nyugat-európai klasszikus zenére, annak is a zenekari műfajaira, valamint a felvilágosodás társadalmi utópiájára. A rendszert kitaláló közgazdász, José Antonio Abreu 1975-ben hozta létre az országos zenei hálózatot, melynek keretében ma már ötszáz zenekar működik a papír hangszereken “játszó” óvodásoktól a világszínvonalú Simón Bolívar Szimfonikus Zenekarig. A fellépő gyerekek érmet kapnak, melynek egyik oldalán hegedű látható, a másokon pedig egy jelmondat áll: Tocar y Luchar, vagyis Zenélj és küzdj! A rendszerben oktató tanárok gyakran maguk is az El Sistema neveltjei. A cél az, hogy 2015-re 500 ezer gyerekhez jussanak el. Az El Sistema helyi változatait Skóciában, Brazíliában, Los Angelesben már bevezették, Németországban és Ausztriában előkészítés előtt áll.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>