Fidelio – 2014. július 04.

On 2014-07-04

2014.július 4.

Munkatársakat várnak a Szimfónia Programba

  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hangszeres tanárokat keres 2014 szeptemberében induló Szimfónia programjába, amely a zene eszközével mutat kiutat a reménytelenségből, alternatívát a drogfüggőséggel, fiatalkori bűnözéssel szemben.

A program célja, hogy szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat juttassnak sikerélményhez, növeljék önbecsülésüket, elősegítsék valahová tartozásukat, és eközben tartalmas időtöltést biztosítsanak számukra. A program módszere a csoportos zeneoktatás, az intenzív, lehetőség szerint mindennapi foglalkozások, a rendszeres zenekari-, ill. kórusmunka. A közös zenélésen keresztül fejlődik a gyerekek figyelme, koncentrációja, kitartása és együttműködő készsége. A programnak köszönhetően hosszabb távon javul a gyerekek iskolai teljesítménye, tanulási motivációja.

fideliao_20140704
Venezuelában José Antonio Abreu zenész és közgazdász a 70-es években indított ilyen jellegű programot. Mára a “rendszer”-ben (spanyolul “El Sistema”) kb. 400.000 gyerek, fiatal vesz részt napi rendszerességgel a mintegy 80 ifjúsági szimfonikus zenekar egyikének munkájában. A programban résztvevő gyerekek iskolai teljesítménye, később elhelyezkedési esélyei mérhetően jobbak, a Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar pedig művészi színvonalával, fiatalos dinamizmusával világszerte ejti ámulatba a közönséget. “Ami lehetséges Venezuelában, miért ne lenne lehetséges máshol a világon?” – fogalmazott Gustav Dudamel, a “rendszer”-ből kinőtt sztárkarmester. Hazánknak Venezuelával szemben óriási lépéselőnye van a zenepedagógia terén.

A monori szegénytelepen 2013 nyarán indult indult első ilyen jellegű hazai kísérleti program sikere igazolja, hogy a programra óriási az igény hazánkban is. A Szimfónia program a Symphonia Alapítvánnyal partnerségben, 2014 szeptemberétől 15 általános iskolában indul el az ország két régiójában: Dél-Dunántúlon (Pécs és Dombóvár vonzáskörzetében) és Észak-Magyarországon (Miskolcon és környékén).

A programba olyan hangszeres zenészeket, zenetanárokat keresnek, akik magukénak vallják a fent leírt célokat, kellő elhívatottsággal, rátermettséggel, szociális érzékenységgel rendelkeznek, és hajlandóak – teljes- vagy részállásban – vállalni a munkával járó kihívásokat. Elsősorban hegedű, másodsorban gordonka, bőgő, fuvola, klarinét, trombita, ütő stb. tanárok jelentkezését várják.

A munkakörrel járó feladatok:

– csoportos és egyéni hangszeres zeneoktatás;
– tanórán kívüli, közösségi tevékenységek;
– részvétel a program keretében szerveztett tapasztalatcseréken, szakmai műhelyeken, közös próbákon és fellépéseken.

Legfontosabb elvárások:

hangszeres zenetanári végzettség, vagy
– folyamatban lévő zenetanári tanulmányok, vagy
– bizonyítható zenei tapasztalat;
– zenepedagógiai kreativitás;
– a program céljai iránti magas fokú elkötelezettség;
– magas fokú együttműködési képesség.

Előnyök a végzettség, tapasztalat és kompetenciák tekintetében:

– zenepedagógiai tapasztalat (pl. zeneiskolai);
– zenekar-vezetési, csoportos zeneoktatási tapasztalat;
– zenekari tapasztalat;
– szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel való tapasztalat;
– a saját hangszeren túl további hangszeres tudás;
– zeneterápia ismerete;
– a tanulói célcsoport életkori sajátosságainak ismerete;
– zenei alapkészségek fejlesztésében szerzett gyakorlat.

A jelentkezéseket önéletrajzzal és motivációs levéllel a szimfonia@maltai.hu címre várják július 20-ig.
A programról bővebb információ az alábbi elérhetőségen: Bátki Márton, +36 30 6248287 vagy a batki.marton@maltai.hu e-mail címre.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>