Fidelio – 2012. augusztus 5.

On 2012-08-05
2012. augusztus 5.

Kupper András: “A Kodály-módszert frissítenénk fel a venezuelai tapasztalatokkal”

Egyre többet hallani az El Sistema zenekarpedagógiai módszer magyarországi bevezetéséről. A folyamat egyik fő motorját, Kupper András parlamenti képviselőt először a venezuelai mintáról és a hazai viszonyokról kérdeztük.
– Eldőlt már, hogy mi lesz a hazai program neve, Szimfónia Program, Kodály 2.0, vagy esetleg El Kodály néven vezetik be a köztudatba a magyar El Sistemát?

- A külföldi adaptációk is követik azt a gyakorlatot, hogy az iskolák és zenekarok hálózatát, valamint az ott folyó szakmai munkát valamilyen szervezet koordinálja. Nemcsak Venezuelában, de több helyütt, ahol a módszert átvették, egy alapítvány vállalta magára a szervezési feladatokat. Mi is létrehoztunk egy alapítványt, a neve Symphonia. Hivatalos elnevezése egyelőre csak az alapítványnak van. Amikor elindul az oktatás, és a hálózatba szervezett iskolákban felcsendül a muzsika, és amikor a gyerekzenekarok elkezdenek a közönségnek játszani, akkor ennek a szervezeti működésnek lehetséges elnevezése lesz a Szimfónia Program. A módszer neve azonban, amit a tanárok az oktatásban és a zenei képzésben használnak – meglévő tudásunkra és hagyományainkra alapozva – lehet akár Kodály 2.0 is. Persze szeretnénk, ha a név is kifejezné a program lényegét, de egyelőre nem ez a legfontosabb feladat az előkészítésben.

- Az El Sistema mintaadó szociális programjáról a Heti Válasz hasábjain nemrégiben megjelent cikkben a következők állnak: a zenekar “a társadalom ideális leképeződése, ahol az individualizmust felülírja a közösségi lét, s ahol mindenkinek megvan a jól körülhatárolt feladata”. Igenám, de ez a leírás csak a gyerekekre érvényes. Amiről nem esik szó, pedig még az El Sistema propaganda-filmjeiből is kitűnik, hogy a hatékony tömegzenekari munka nagyon is határozott vezetést igényel a zenetanárok és a zenekarvezetők részéről. Sőt, nem nehéz belelátni az egyenruhába öltöztetett gyereksereg élén álló El Sistema-nevelésű sztárkarmester alakjába, vagy a zenekar névválasztása (ne felejtsük, Simón Bolívar megítélése korántsem egyértelmű) mögé a latin-amerikai – és Közép-Kelet-Európában sem ismeretlen – “Erős Vezető”-kultusz árnyoldalait. Ez is a társadalom ideális leképeződésének volna tekintendő?

- Én ebből nem csinálnék politikai, vagy ideológiai kérdést. Egy zenekarban is, a társadalomban is vannak olyanok, akik mellékszólamokat játszanak, amelyekről csak akkor szerzünk tudomást, amikor hiányoznak. A teljességhez ezek is kellenek. A társadalom sincs el vezető nélkül, hiszen egy nagy rendszer működését határozott személyiségek tudják csak irányítani. Ez nem egyenlő az ön által említett jelenséggel. A fontos az, hogy mindenki megtalálhassa a tehetségéhez illő feladatot és szerepet egy közös produkció létrehozásában.

- Az El Sistema másik alapelve, hogy ,”tömegek zenélnek tömegeknek”. Bár a klasszikus zene művelői hajlamosak megfeledkezni róla, a tömegzenélés a mai Magyarországon is működik, méghozzá az amatőr könnyűzenekarok lévén, amelyek támogatására az egyik előző kormányzat széleskörű – és széles körben vitatott – fejlesztési programot (PANKK) is hirdetett. Nem gondolják, hogy egy alapvetően könnyűzenei program sokkal könnyebben találna utat a – nem csak – hátrányos helyzetű fiatalokhoz?

- Ne keverjünk össze két különböző dolgot. Arról beszélgetünk, hogyan tanulnak meg zenélni a gyerekek. Ettől pedig teljesen eltérő kérdés az, hogy azok számára, akik már közel kerültek a hangszeres zenéléshez, milyen támogatási rendszert dolgoz ki egy kormányzat. A mi programunkban nem a zenei tudás a cél, hanem az integráció. A zene révén tudunk segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

- Ha már a szóba került a támogatás, talán nem túlzás kijelenteni, hogy az El Sistema sikerét – és a rendszer fenntartására szánt óriási összegek folyósítását – az szavatolja Venezuelában, hogy erős politikai támogatást élvez. Lehet-e itthon is politikai akarat hasonló léptékű fejlesztésre?

- Azon dolgozom, hogy meglegyen, és a jelek szerint jól haladok. Az igazi kihívást azonban az jelenti, hogy a politikai akarat ne egy politikai oldalhoz kötődjön, hanem független legyen ciklusoktól, aktuális hatalmi viszonyoktól. A remélt eredmények ugyanis a teljes társadalomra hatnak, hiszen nem kisebb a tét, mint a szegénység csapdájába került gyerekek felzárkóztatása, “pályára állítása”.

- A venezuelai program csaknem negyven éve indult, támogatottsága és sikere nem hogy csökken, hanem egyre nő. A hazai viszonyokat ismerve, hogyan tartja elképzelhetőnek, hogy kormányokon és EU-s költségvetési ciklusokon átívelő, stabilan finanszírozható projektté nője ki magát a kezdeményezés?

- A siker a záloga a projekt jövőjének. Bíztató, hogy egyre többen veszik át a venezuelai példát, így már nemcsak egy latin-amerikai minta áll rendelkezésre, hanem a már négy éve működő Sistema Scotland révén a módszer átvételéről, adaptációjáról is van hasznosítható tapasztalat. Azt gondolom tehát, hogy egyre erősebb lesz a módszer európai lobbija is.

- Mindig hangsúlyozzák, hogy az El Sistema nem a venezuelai kultuszminisztérium, hanem a szociális tárca büdzséjéből finanszírozódik. A hazai viszonyok között mire számít? Mintha arra célzott volna korábbi prezentációjában, hogy három államtitkártól is kedvező választ kapott.

- Sőt, azt kell mondjam, hogy nem találkoztam olyannal, aki – ha vette a fáradtságot, hogy megismerje a programot – elutasította volna. Természetes, hogy ebben az esetben, ahol egyszerre van szó iskolai oktatásról, zenei nevelésről, szociális problémák kezeléséről, társadalmi integrációról, ahol a bevezetéshez és később a működtetéshez komoly emberi és anyagi feltételeket kell biztosítani, biztos támogatással kell rendelkeznünk. Arra számítok, hogy ez a támogatható program komoly esélyt kap a kibontakozásra, a magyarországi működésre.

- Az előbb a skót szervezetet említette. Tartják a kapcsolatot a venezuelaiakkal is, vagy az ötletgazdáktól függetlenül szabadon lehet átalakítani, továbbgondolni a pedagógiai programot? A magyar változat lehetséges nevei arra engednek következtetni, hogy a Kodály-módszerre is odafigyelnek.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy mi a Kodály-módszert frissítenénk fel a venezuelai tapasztalatokkal. Nem feledkezhetünk meg saját hagyományainkról, és nem hagyhatjuk veszni a Kodály-módszer ismerőinek és művelőinek hihetetlen nagy tapasztalatát. Mindazonáltal nem bonyolítanám túl a dolog elméleti részét. Egyszerűen van egy kulcs ahhoz, hogy minden gyermek egyenlő esélyt kapjon a boldog felnőtt korra. Nem franchise vagy licenc kérdése a módszer bevezetése, hanem szándék és szakértelem kell hozzá. Olyan pedagógusok kellenek, akik szeretettel és tudással tudják képviselni azt, amit a világban először Venezuelának sikerült társadalmi méretekben megvalósítania. A kereteket, a hálózat működését, a pedagógiai program megalkotását és folyamatos finomhangolását pedig jól kell menedzselni. A képlet egyszerűnek tűnik, de végeredményben az a sorsdöntő, hogy mi történik majd a zeneteremben, mit tudunk adni azoknak a gyerekeknek, akik kapaszkodóra vágynak. Ezt semmilyen formai konstrukció nem biztosítja, az csak esélyt adhat a programnak, nem többet. Minden, ami ennél több, vagyis a lényeg az elhivatott zenepedagógusokon múlik. Nekünk az a dolgunk, hogy megtaláljuk őket és minden feltételt megteremtsünk, ahhoz, hogy dolgozzanak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>